egyéb kategória bejegyzései

Akikért érdemes minden nap mosolyogva ébredni

Párom és Én már a kapcsolatunk elején sem zárkóztunk el a gyermekvállalástól. Nagyon sokat vártunk, a hosszú esztendők alatt sokmindent kipróbáltunk, jártunk orvoshoz, szedtünk méregdrága gyógyszereket, de csak az elkeseredettség erősödött bennünk hónapról-hónapra. Aztán 7 gyötrelmes év után belevágtunk a lombik programba. Az esélytelenek nyugalmával. Senki, még az orvos sem hitt benne, hogy nekem sikerül mesterséges megtermékenyítéssel teherbe esnem. Nálam hormongondok, férjemnél pedig spermagondok voltak, ő papíron meddő. De belevágtunk, azzal a tudattal, hogy ha meg sem próbáljuk, később bánni fogjuk. 2011. április közepén kezdődött a stimuláció, május 9-én már meg is volt a tüszők leszívása, a darabszám meglepte a doktort, 43 alkalmas petesejtem lett. Május 12-én 2 embriót ültettek be nekem és később megtudtuk, mindkettő megtapadt. Terhességem elején kétszer volt pecsételő vérzésem, illetve küzdöttem a hiperstimuláció okozta kellemetlenségekkel, de ezeket leszámítva nagyon jó úton haladtam előre. 

Tovább a folytatáshoz

Sérült gyerek a családban: a gyász és a túlélés stációi

A speciális nevelést igénylő gyerekek születése legtöbbször derült égből villámcsapásként éri a szülőket. Pszichológus és egy édesanya mesélnek róla, mi lendítheti át a kezdeti kétségbeesés okozta családi válságon, a gyermek iránti haragon az ilyen helyzetbe került szülőket.
Tovább a folytatáshoz

Tanulási nehézségek Magyarországon

Nagyon nehezen írtam meg ezt a posztot. Facebookos kommentben egy apa leírta egy fél mondatban, hogy nem tudja a sérült fiát megfelelő iskolában elhelyezni, bentlakásosba meg nem akarja, ezért gyámságba akarják venni. Egy anya azt írta, hogy havi 100 000 Ft büntetést szabott ki rá a jegyző, mert nem hajlandó a (szintén sérült) gyerekét a szakértői bizottság által kijelölt intézménybe adni – ahol a szeme láttára ütött meg a gondozó egy gyereket.
Tovább a folytatáshoz

“A kisfiam élni fog!” – A kétéves Botikának minden perc küzdelem a létért

Gyöngyi negyvenéves. 14 hónapja folyamatosan kórházban van alig kétéves kisfiával, Botonddal, aki féléves kora óta intenzíven fekszik egy különös és nagyon ritka elváltozással, amelyet gyógyítani ebben az életkorban – az erek finom átmérője miatt – lehetetlen. Vagy kinövi, vagy meghal. Ám addig is minden perc küzdelem a létért.
Tovább a folytatáshoz

Immunerősítés a közösségbe kerülés előtt

– avagy fizikai és lelki terápiák az egészségünkért

Immunrendszerünk összekötő kapocs a fizikai testünk és lelki állapotunk között. „Test a Lélek temploma” – mondják. Ha nem vagyunk harmóniában, félelem, fájdalom gyötör, a fizikai testünk hamarabb megbetegszik. Így van ez „kicsinél” és „nagynál” is. Ha a testi, vagy lelki harmónia felborul, az immunrendszer betegségek formájában jelez. Immunrendszerünk feladata megvédeni a külső betolakodó kórokozóktól, allergénektől, leküzdeni a gyulladást, visszaállítani a test egészséges működését.
Ha immunrendszerünk nem tudja ezeket a feladatokat ellátni, gyulladásos, allergiás, autoimmun betegségek, daganatok és egyéb kórós folyamatok indulhatnak el.
Tovább a folytatáshoz

Lázár János javaslata fogyatékos gyerekek oktatási jogait veszélyezteti – levél a szakpolitikusoknak

A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek oktatási jogai fokozatosan fejlődtek a rendszerváltás óta. Lázár János egymondatos indoklással ellátott javaslata ezeket a jogokat sodorja veszélybe. Szülők, szakemberek és civilek közös levele a módosító visszavonásáért.
Tovább a folytatáshoz