egyéb kategória bejegyzései

Magyar Nemzet: Rongybaba

Menteni a menthetőt: a társadalom érdeke lenne a fogyatékos gyermekek gondozása Folyamatosan emelkedik a fogyatékkal élő emberek aránya a társadalmon belül. Míg a XX. század második felében a lakosság három, három és fél százalékát érintette valamiféle fogyatékosság, addig a legutóbbi népszámláláson már több mint öt és fél százalékosnak mérték ezt az arányt. Persze fogyatékosság és fogyatékosság között életeket meghatározó különbség lehet, egy biztos: évente ötezer olyan gyermek születik, akinek korai fejlesztésre van szüksége. A szüleiknek pedig szembe kell nézniük azzal, hogy a “sima” gyereknevelésen kívül további feladatot kaptak, amelyet – így vagy úgy meg kell oldaniuk. inden úgy volt, ahogy a születésnapos óhajtotta.

Tovább a folytatáshoz

Agyunk a stressztől válik rugalmatlanná

A középkorú agy az elszenvedett stresszhatások miatt válik kevésbé rugalmassá – állapították meg patkánykísérleteik alapján amerikai kutatók.
A Journal of Neuroscience című szakfolyóiratban kedden közzétett tanulmányhoz patkányok tanulási képességeit és agyát vizsgálták meg a Mount Sinai Orvosi Egyetem kutatói. A kiállt stressz miatt az állatok agyának tanulásért felelős egyik területén az idegsejtek képlékenysége, az új kapcsolódások létrehozásának képessége csökkent. A megállapítás magyarázatot adhat arra, hogy miért hanyatlanak szellemileg egyesek nagyobb ütemben, mint mások.
Tovább a folytatáshoz