Verdes: meg fog szűnni a sérült gyerekek kötelező óraszáma

A TASZ szakértője szerint 3500 ilyen gyerek lehet ma Magyarországon, és heti húsz óra a jelenlegi törvényben garantált óraszám.

Az iskolai oktatáshoz való hozzáférés minden tanulónak elidegeníthetetlen alkotmányos joga. Ennek a jognak az egyik legfontosabb objektív mutatója a mindenkori oktatási jogszabályokban meghatározott óraszám. Lázár Jánosnak a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslata mégis eltörölné a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerek iskolai osztályaiban a minimális óraszámokra vonatkozó előírást, és szakértői döntés körébe utalná az óraszámok meghatározását. A javaslat elfogadásával elemi oktatási jogok kerülnek veszélybe, miközben annak indoklása szakmailag megalapozatlan. Szülők, szakértők és civil szervezetek közös levélben hívják fel a döntéshelyzetben lévő szakpolitikusok figyelmét a javaslat elfogadásának követkeményeire, és kérik őket, hogy tegyenek meg mindent a javaslat elutasítása érdekében. Leveleikben az alábbiakra hívják fel a figyelmet: “1. A módosító javaslat 1500-3500 súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerek jelenlegi és jövőbeni iskolai pályafutását érinti. 2. Az óraszámok minimuma a tankötelezettség egyik legfontosabb objektív, számszerű kritériuma. Ha ez a szám nincs törvényben rögzítve, akkor a gyerekek elemi oktatási jogai számonkérhetetlenné válnak. 3. A javaslat indoklása megalapozatlan: a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek iskolai oktatását szabályozó a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 2/2006 (III.1.) OM rendelet szabályozza az érintett gyerekek fejlesztésének, oktatásának módszertanát. Ezzel összhangban a gyermekek terhelhetőségének figyelembevételével – ahogyan minden más tanulói csoport esetében is – kell a fejlesztő iskolán belül a gyógypedagógiai munkát megszervezni. 4. Mivel a szakértői bizottságok a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 4/2010. (I.19.) OM rendelet értelmében a meglévő szolgáltatási kapacitások figyelembe vételével tehetnek javaslatot a sajátos nevési igényű gyermekek iskolai ellátására, a javaslat arra kényszerítheti a szakértői bizottságok munkatársait, hogy a gyermek igényeihez képest alacsonyabb óraszámra tegyenek javaslatot 5. Tudomásunk szerint a javaslat semmilyen érdekvédelmi vagy szakértői szervezettel nem volt egyeztetve, annak nyilvános vitája nem volt.” Olvassa el a leveleket: Levél Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatási jogok országgyűlési biztosának; Levél Lukács Tamásnak, az Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottság elnőkének; Levél Pokorni Zoltánnak, az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottsága elnökének; Levél Hoffmann Rózsának, a NEFMI oktatásért felelős államtitkárának. A leveleket 2011. november 23-án délután elküldtük a címzetteknek. Ha alaki ezt követően is ki szeretné fejezni, hogy egyetért a levélben foglaltakkal, kérjük, hogy küldjön levelet a verdestamas@tasz.hu címre, jelezze, hogy csatlakozna az aláírókhoz, és itt közzétesszük a nevét.

forrás: http://atv.hu/video/video-20111122_verdes_meg_fog_szunni_a_serult_gyerekek_kotelezo_oraszama

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .