AVAZ

Az AVAZ beszédprogram a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg:

AVAZ – súlyos beszédzavarral küzdő gyermekek és felnőttek akadálymentes kommunikációját támogató alkalmazás.

Az AVAZ applikáció elsősorban azoknak készült, akik különböző betegségek miatt súlyos beszédzavarral küzdenek – azaz nem, vagy csak korlátozottan képesek beszélni –, de a képi megjelenítés és a modern mobil eszközök használatával mégis képesek lehetnek gondolataik megosztására, hogy a tágabb világgal is könnyen megértessék magukat. A világszerte 15 nyelvre lefordított, eredetileg Indiában fejlesztett app magyar verziójának létrejöttét egy magyar kisfiú, Vince családja kezdeményezte és fogja össze. Vince az ízületeit és izmait érintő nagyon ritka betegség, az ún. AMC miatt nem tanult meg beszélni, ezért jelenleg is applikáción keresztül kommunikál.

2021-es év folyamán Vince szülei, a Németh család az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szakembereivel, többek között nyelvészekkel, pszichológusokkal és AAK szakértőkkel, valamint a Kis Hőseink Alapítvány közreműködésével dolgozta ki az AVAZ magyar nyelvű változatát. A munka révén sok ezer kommunikációs nehézséggel küzdő gyermek és felnőtt, például autisták, cerebrális parézissel, központi idegrendszeri sérüléssel, afáziával és egyéb beszédképtelenséget okozó nehézséggel élők – könnyen az egyéni igények szerint alakítható, magyar mondatok alkotására alkalmas eszközt kaptak a mindennapi kommunikációhoz.

Az applikáció magyar változatának anyagi hátterét az akkori Telenor, jelenleg Yettel biztosította. Az AVAZ Audió/Vizuális Akadálymentesítés Zéró kudarc pályamunkával támogatást nyertünk a Bethlen Gábor Alapítványtól, aminek segítségével továbbfejleszthettük a magyar nyelvű AVAZ beszédsegítő applikációt.

Hogyan működik az alkalmazás?

Az alkalmazás az AAK módszert használó emberek számára teljes körű kép- és szövegalapú lehetőséget nyújt a verbális kifejezésre, szintetizált beszéd segítségével. Az AVAZ magyar verziójának szókincse több mint 2500 szóból áll, és egyszerűen személyre szabható. Az appban 45000 kép található, melyekből mindenki testre szabhatja saját aktív szókincsét és ún. kommunikációs tábláit. A táblán minden egyes képhez egy-egy szó vagy mondat rendelhető, melyek megnyomásával a szavak és az összeállított mondatok magyar hangon szólalnak meg. A grafikus ábrák mellett a mondatalkotás folyamata billentyűzeten is kiegészíthető, valamint kép- és szövegpredikciók is elérhetők, így hatékonyabbá és kényelmesebbé tehető az appon keresztül folytatott kommunikáció. Szókeresésnél pedig a beírt kezdőbetűk hatására megmutatja az app a szó pontos elhelyezkedését a táblán.

Az applikációban elkészített mondatok képi és szöveges formátumban is kimásolhatóak e-mail-be, vagy bármely üzenetküldési felületre, ami segíti például a távoli kommunikációt a logopédussal vagy terapeutával. Zoom, Teams vagy más online megbeszélések alatt a képernyőmegosztás funkciót használva az AVAZ képi és hang funkciója egyaránt segíti a teljeskörű részvételt a csoportos kommunikációban, ezért például az online oktatásban nagy segítségül szolgál a beszédzavarral küzdő diákok körében.

Az alkalmazás bármilyen iOS eszközön, így mobiltelefonon is használható; az Androidos verzió 2022. március végén kerül bevezetésre. Kéthetes ingyenes próbaverzió is elérhető, illetve havi és éves előfizetéses konstrukcióban is hozzáférhető az AVAZ. Ez különösen azoknak előnyös, akiknek csak egy bizonyos időre – például stroke utáni rehabilitáció alatt – van szüksége az alkalmazásra.

Letöltés:

Támogatóink: